ingyenes webstatisztika
     
 


Edzés fenékre

Többféle fenék izmosító gyakorlat van. Van, aki a bicajban hisz, más a steppelésben, az aerobikban vagy a futásban. Szerencsére vannak otthoni gyakorlatok, amit bármikor alkalmazhatunk, ha éppen ráérünk és még edzőterembe se kell menni érte.

Székezés

Egy támlás székre lesz szükségünk. Beállunk a szék mögé és belekapaszkodunk a támlába. Ha ez megvan és jól megy, akkor hajoljunk egészen derékszögbe le majd egyik lábat emeljük fel. Ez máris egy kitűnő gyakorlat, fel-fel emelgethetjük a lábat, ami nagyon jó hatást gyakorol a farizomra.

Természetesen figyeljünk arra, hogy lendületből ne csináljuk, mert úgy talán nem lesz hasznos, hanem mindegyiket izomból végezzük. Mind a két lábbal lehet csinálni. A legjobb megoldás, ha szériában tesszük. Példának okáért 3x8-at. De ezt lehet fokozni is, lehet ennél több széria is benne. Ha bírjuk, akkor a 8 felemelés után ne tegyük le a lábat, hanem hagyjuk a levegőben és csak kicsiket emeljünk rajta. Ez már nem fárasztó, mégis adunk bele egy kis pluszt. Nagyon jó, hogy egy kis pihenő után, szintén hasonló helyzetben oldalra is lehet emelni, szintén izomból és nem lendületből és a hasat befeszítve, hogy ne terheljük a derék tájat.

Négykézláb

Ha kell, terítsünk valamit a földre, mert ennél a gyakorlatnál le kel térdelni és az lehet, fájni fog egy kis idő után. Amikor megvan a pozíciónk - két kéz lent, két térd lent, has feszítve - akkor jöhet a hátra való láblendítés. Ezt elsőként lehet csak vízszintes módban, utána lehet addig emelni, míg akarjuk. Ezt a gyakorlatot lehet behajlított lábbal is végezni. Ezt utána végezhetjük a másik lábbal is.

Hanyatt fekve

Ha lefeküdtünk, akkor ez még mindig nem a pihenést jelenti. Pont ellenkezőleg. Mind a két lábat emeljük fel pár centire a földtől és kezdhetjük is a kinyit, becsuk pozíciót. Ha még mindig nem bírjuk abbahagyni a gyakorlatozást, akkor nyitott pozícióban nyugodtan körözgessünk kicsiket a lábainkkal. Ezt egyenes lábbal végezzük, ha behajlítjuk, nem fog feszülni, se terhelődni a farizom. Ne derékból dolgozunk, mert fájdalmat fog okozni. Ezért kezünket, ha kell tegyük a csípőhöz, vagy csak a fejünk alá. Utolsó fázisban, emeljük fel a térdünket as hasunkhoz és vissza egyenesbe, de ne tegyük le a lábat, pár centire maradjon még mindig a földtől.

Ezzel szép feneked lesz, irigykedni fog rád mindenki és a párod újra udvarolni kezd Neked :)))

Köszönöm, hogy velem tartottál!