ingyenes webstatisztika
     
 


Optimizmus

Ritkán fordul elő egy életmód rovatban, hogy optimizmusról van szó, pedig elengedhetetlen része ez is a közlönynek, hiszen annyiszor olvassuk az ilyen helyeken, hogy stressz, depresszió, már magunkba szívjuk a rossz szavakat és kifejezéseket. Szükséges dolog kitárgyalni a pozitív gondolkodás kellékeit, hiszen nem csak lelki, hanem testi egyensúlyunk egyformán hat egymásra.

Hát mint mindenre a mai világban, ebben is van sok sok üzlet, de most felejtsük el őket. Gondolkodjunk pozitívan. A jó közérzet, az optimista gondolkodás, sokkal jobban regenerálja a szervezetünket. Aki nem érzi jól magát a környezetében, könnyen magába fordulhat és onnan már nehezebb kiszedni, mint azt, aki felismeri a helyzetet és tesz valamit az egészségért.

Egy mese nagyon tanulságos történetet mutat be pont erről. Nem akarom elmesélni, de a történet lényege az, hogy a békák egy magas toronyra akarnak feljutni verseny céljából. Nehézkesen haladnak előre, közben a tömeg folyton azt mondogatja, nem fog menni, lehetetlen a feladat. Csupán egy béka jut el a csúcsra. Vajon mi volt a titka? Süket volt! Nem hallgatott a sok negatív szóra, amik hátráltatták a többi békát, hanem önmaga erejében bízva feljutott és learatta a babérokat.

Hát a pesszimizmus lehet tanult, önmagának bebeszélő vagy hormonális zavar. Aki nem ismeri magát vagy az emberi lelket, nem fogja megfejteni az okát.

Az állóképesség 3 tudományos elven működik:

  • kognitív pszichológia
  • idegélettan
  • pszichoneuroimmunológia

A kognitív pszichológiában négy ág ágazik széjjel:

  • tanult tehetetlenség - ha valaki hosszú távon azt veszi észre, hogy a környezet nem figyel rá, semlegesség válik, érdektelen lesz, nem lesz kezdeményező
  • kognitív disszonancia - fejlesztés, ha ismerjük magunkat a pozitív és negatív tulajdonságainkat, akkor nem fog senki sem hátráltatni minket célunk megvalósításában.
  • attribúciós elmélet - ez egy nagyon rossz tanult tehetetlenség még a gyerekkorból, melyet felnőttként már rutinból használnak, de megfelelő kezeléssel kimutatták, ahogy a pesszimizmust, úgy az optimizmust is meg lehet tanulni, még felnőttkorban is.
  • önmagát beteljesítő jóslat - szépen mindenkit pesszimista gondolkodásra szoktat rá, aki közelébe kerül.
Éppen ezért legyünk optimisták, nézzünk magunkba, de ne érzelmileg, hanem reálisan és talán észrevesszük a hibát, ami nem is létezik.